"Nagyon kell, Mikor végleg döntesz, hogy abba hagyod"
Az elmúlt időszakban nagyon inaktív voltam, és úgy érzem eljött az ideje, hogy tiszta vizet öntsek a pohárba. A néhány nap híján két év után, nem folytatom az aktív részvételt az oldal
további szerkesztésében. Három hetet gondolkodtam ezen a mondaton, de ezt nem lehet szebben leírni.
"Olyan jó, Mikor téped már a húrokat
Olyan jó, Mikor más is fújja a dalodat"
2005. január 10. Soha nem felejtem el ezt a napot. Soha nem felejtem el azokat a gondolatokat, amik az oldal indításához vezettek. Az érzést, ami belemászott a sorokba, és tudom hozzátok is elért. Lecsúszott kölyök voltam, aki azt érezte képes valamire. A közvetlen környezetem is csak mosolygott mikor meglátta az oldalt. A fapados design, a fennkölt szavak és mondatok. Nem írtam ki wiwre, sem msnre, nem reklámoztam. Nem a kritikusaimnak készült. Rajongóknak, Prison Break rajongóknak. Információ éhes, lelkes, hozzám hasonló fanatikusoknak, akikkel később olyan vizekre eveztünk, ami már több volt, mint egy sorozat rajongó oldal.
"Az is kell, Kell, hogy megérints néhány csillagot"
Az univerzum minden csillagát megérintettük. Fokoztam? Nem. Betűk voltak és szavak, és az ország legolvasottabb Prison Break fan oldala lettünk. Ez volt minden ébredésem, és minden éjszakám. Ez volt a csókom, ez volt az érintésem. Nem telt el percem a tökéletesedés igénye nélkül. És soha nem adtam fel a hitem, sikerülni fog. Nem magamban hittem.. A közösségben.. Hittem léteznek emberek akik érdeklődni fognak a tartalom iránt, akiknek jó érzés lesz, akik érteni fognak. Lassacskán egyre többen lettünk, lett fórumunk, fórum találkozónk, közösségé váltunk. Szárnyaltam, minden egyes nap. Ha arcon köptek, csak mosolyogtam. Tudtam az otthon, a billentyűzetem, az élet vár.
"A zene szólt, És én azt hittem, már tudom jól"
Száz százalékot adtam magamból. Tudom sokaknak ez alacsony, de a körülményeim terhe alatt mégis a legtöbbet próbáltam nyújtani. Visszakaptam, százszorosan. Kitörölhetetlenül! Bár hittem az oldalban, ekkora sikerre én sem számítottam. Fele, de tized ekkorára sem. Boldog voltam, mert örömet szerezni, a legjobb érzések egyike. Egyre izgatottabb és elkötelezettebb lettem. Kerestem az új, jobb, olvasói igényeket kielégítő megoldásokat. Azonban minden ami ebben az oldalban részemről jó volt, egy olyan energiából táplálkozott amit hiszem okkal kaptam. Tudom milyen irányba fejlődhetne az oldal, de belül a harangom már kong. Folytatnom kell az utam. Nem értem még a célomhoz, de a hozzá vezető úton újabb állomáshoz érkeztem. Januártól valami egészen másba fogok a szabadidőmben, ami hasonló elszántságot követel, mint az oldal. Halogattam döntésem, de egyre több szorongást okoz. Ha nem elvárásoknak megfelelően foglalkoztam az oldallal, az mindig nagyon megviselt. Az új feladat nem figyelembe vétele, szintén hasonló érzést váltott ki belőlem. Hiszem egy nemes, és igazán közösség központú célt tudok/tudunk a következő néhány évben megvalósítani, aminek -remélem!- Ti is a részesei lesztek majd.
"Nagyon kell, Kell egy jó angyal, aki nem szól rád"
Szívem szerint hosszú és hosszabb sorokon keresztül írnék erről a döntésről, de a lényeget úgy érzem elmondtam. Természetesen az oldalt megpróbálom a legjobb kezekben hagyni, és ha ez nem sikerülne -sikerülni fog-, akkor alapfunkciókat betölteni. Felirat, promók stb... Inaktív módban :-) a régi tárhelyről naponta költöztetni fogom ide a lemaradt híreket, anyagokat.
Óriási köszönettel tartozom azért a több, mint 1300000 - egymillió-háromszázezer!!! - oldal elésért amit az elmúlt két évben a kezdő lap megélt. Kivétel nélkül minden egyes kattintásért hálás vagyok! Kivétel nélkül mindegyik kattintás hozzátett az oldalhoz!!!
Óriási köszönettel tartozom mindenkinek aki reggel, vagy reg nélkül ezt a két évet végig csinálta velem. Írt, nem írt, de érzett! Sokan vagytok, és nagyon sokat gondolok rátok!
Fórum, barátok, szerkesztő, design társaim, hozzászólók ... köszönöm!
Nem szeretem a név szerinti felsorolásokat, mert mindig kihagy valakit az ember.
Ayu, olddani, makabanan, hirnalon. Ők tették a fórumot azzá ami.
PBaddict Jucus, C-Note Levi. Tudjátok szerkesztenek amikor csak tudnak.
Thomas desing.
Victorpictor barátom. Talán nem kell kommentálnom. :-)
Lac99 és vi.rag!
molnarkr, fox6, AlexxandraC és a másik fórumos lányok. Sokat tanultam/tanulok -remélem még fogok is- Tőletek!
Karesz, végére hagytam. A jobb kezem. :-) Köszönöm barátom!
Szerény mondatokat használtam, pedig bevéstétek magatokat az emlékeimbe! Köszönöm!
"Az is kell, Mikor arra ébredsz, hogy folytatod"
Remélem el tudtok fogadni egy olyan döntést, amit csak később lesz lehetőségem megérvelni. Meg tudtok bocsátani egy olyan elfordulásért, ami csak később nyer értelmet. Sokszor mondtam a prisonbreak.atw.hu csak a kezdet. Nem hazudtam. Remélem hamarosan újra találkozunk, nem csak az oldalon!
Boldog Új Évet Kívánok a prisonbreak.atw.hu és a szokesfan.hu minden olvasójának, barátjának! Legyetek jók, legyetek szépek! 2008 esztendőben messzebbre megyünk, magasabbra szállunk!
jani
Szomorúan olvastam a soraid, de ha te így érzed akkor ebben is támogatnunk kell. Az alatt a másfél év alatt én is rengeteget kaptam az oldaltól és az olvasóktól (nem említek neveket, mert hosszú lista lenne)és Janitól is. Többek között bizalmat amire nagyon büszke vagyok :). Remélem ezek után is megmarad a barátság, amiben biztos vagyok. Megpróbálom és szerintem mindenki ezek után is hozni a szinvonalat és bele adni mindent. A rengeteg fáradozásért és munkáért pedig köszönetet mondani :) Amint teheted látogass minket.
Viszlát Tesó :)

Nagyon szépen köszönjük az eddigi munkád, most eléggé elérzékenyültem, pedig egyáltalán nem vagyok az a típus. Sok sikert az új projektedben, ha elmondhatsz róla valamit, kiváncsian fogom azt is olvasni! Ez az oldal végig a könyvjelzőmben volt, naponta többször látogattam!
Marad is könyvjelzőnek, és ezentúl is látogatni fogom!
Üdv,
tOcikA
Sí, Patron?
Vegyes érzések kavarognak bennem. Szomorú vagyok, mert abba fogod hagyni, ami nem jó dolog, hisz ezt te hoztad létre, a te munkád gyümölcse. Ugyanakkor kicsit örülök is, hisz bár pontosan nem tudom, mi az az új dolog, de találtál magadnak valamit, ami még a PB-nél is fontosabb - és ennek szívből örülök. Sok sikert Jani, remélem azért még sokszor benézel és leendő fórumtalin is összefutunk majd!
Mintha csak tegnap lett volna, hogy felesleges óráimban, a neten barangolva rátaláltam erre az oldalra. Tudjuk mind hogy van ez. Az ember leül a gép elé, google barátjával karöltve keresget és már-már elveszni látszik a hihetetlen mértékű információmennyiségben, mikor rábukkan valamire ami más, mint az addigiak. Valamire ami ténylegesen felkelti a figyelmét. Egy oldalra, ami nem csak a száraz tényeket közli, egy oldalra, aminek egyénisége van. Egy oldalra, ahol a cikkekből sugárzik az a szeretet és elhivatottság, amivel a szerkesztője készíti. Nah körülbelül így éreztem azon a napon, mikor először találtam ide és akkortól kezdve napi elfoglaltságaim között helyet is kapott a prisonbreak.atw.hu, rendszeresen látogattam. És kb. 1 éve már, hogy regisztráltam a fórumba, mert életemben először tagja szerettem volna lenni egy ilyen "virtuális közösségnek". Jó volt megosztani a gondolataimat másokkal (főleg a spoiler topicban, akik ismernek tudják, hogy én az a fajta fan vok, aki nem féli s spoilereket.) és jó volt olvasni másokét, de mindenekelőtt élmény volt jani írásaiba belemélyedni a kezdőoldalon. Az ő írásai mindig szebbé tették a napomat, vagy éppen elgondolkoztattak sok mindenről. És mikor ma feljöttem az oldalra úgy, ahogy mindig szoktam: Első blikkre megörültem, hogy az Ő gondolatait olvashatom végre, hosszú idő után megint. Aztán ahogy olvastam egyre kerekebb szemmel, majdnem leestem a székről. Az első sokk okozta állapotban írom ezeket a sorokat remegő kézzel. Persze melletted állok a döntéseidben ezt te is tudod jól, csak még nem igazán fogtam fel. Istenem nem akarok ilyen drámai lenni, de manapság asszem túl sok reménytelenül romantikus Jane Austen és Bronte filmadaptációt nézek. Sorry. Lényeg a lényeg, hogy rengeteget adtál te és az oldal nekem,amit nagyon szépen köszönök és sok sikert szeretnék neked kívánni mindenhez amibe belekezdesz ebben az életben, mert igazán megérdemled. Vannak olyan pontok az ember életében, amikor fontos döntéseket kell meghoznia, ez abszolúte érthető.
Sok sikert neked, Patrón! Hiányozni fogsz! Nem is hinnéd mennyire!
Tudod mindig csak a sárgaköves úton előre my friend!
És néha azért emlékezz a Te reménytelenül-addikt-folytonaggódó-kicsittúlkomplikált-örökhívedre, ha lehet!
Béke:
Juccy
Béke: Juccy
Húh, hát én sem erre számítottam,mikor megnyitottam a napi rendszerű kedvenc oldalam.Tudom,tudom, igazad van, van más is,ami lehet ilyen fontos az életben, és tényleg csak köszönni tudom azt sok érdekességet, amit összegyűjtöttél ide nekünk.
Kívánom,hogy sikerüljön, amibe belevágsz, s néha azért nézz be hozzánk!
BOLDOG ÚJ ÉVET kívánok mindnekinek!
TsóKati
Szomorú vagyok, hogy elmész, viszont boldog, hogy nem ok nélkül. Köszönjük eddigi munkádat! :)
Don't Be Afraid. Teddy's Home...
Mindig eljön az idő, amikor azt érzi az ember, tovább kell lépni. Ha te ezt most érzed, lépj. Kívánom neked, hogy találj ugyanennyi örömöt az új céljaidban és a megvalósításában.
Bennem van egyfajta szomorúság most, mintha elvettek volna tőlem valamit. Pedig nem! Csak kaptam! Barátokat, szeretetet, csupa-csupa pozitiv dolgot, amit csak köszönhetek és köszönök is! Nem lehet elégszer!
Hiányozni fogsz!
A legőszintébben: Boldog új évet!
vi.rag
Sajnálom h abba hagyod, de biztos jó okkal hoztad ezt a nehéz döntést, nagyon köszönöm eddigi munkádat! És Boldog Újévet Kívánok! Remélem majd gyakran benézel hozzánk.
Komolyan mondom: erre nem számítottam... Szívből sajnálom, hogy elmész, sajnálom, hogy egy olyasvalaki megy el aki ezt az egészet létrehozta és működtette, ahogy az látszik is: elég sikeresen!!! :) Szívből gratulálok az eddigi munkádhoz, kitartásodhoz, beleélésedhez és még sorolhatnám! Hogy őszinte legyek, nem találkoztam még a neten ennyire összetartó közösséggel, csapattal!!!
Bízok benne, hogy mielőbb hallunk majd Felőled pár lelkesítő hírt, egyrészt Magadról másrészt meg az új projektedről! ;) Utálok elveszteni embereket, de mivel bízok benne, hogy mielőbb(!!!) visszatérsz... ez nem szomorít el "annyira".. Nagyon fogsz hiányozni! Mindig örömmel és jókedvvel olvastam az írásaidat. Légy jó! Sok szerencsét kívánok a 2008as évben is!
Üdv.: Thomas
Kedves Jani!
Ahogy az előttem szólók, úgy én is szomorúan veszem tudomásul, hogy milyen döntésre jutottál. Azt a sok munkát, amit ebbe az oldalba belefektettél, mindannyian elismerjük és én csodállak is ezért. Nem egyszer próbáltam én is honlapot készíteni, de a lelkesedés egy idő után leapadt, de szerencsére Te eddig kitartottál, és remélhetőleg azért ezek után is vissza-visszatérsz kísérteni a fórumra ;)
Az utóbbi időkben már nem is a sorozat miatt jöttem fel az oldalra, hanem azért, hogy a barátaimmal beszélgethessek, hiszen egy elképesztő gárda jött létre a fórumon, amiért ismét hálás vagyok Neked.
Akármi is történjék Veled, sok sikert kívánok az új céljaid elérésében! És remélem, hogy legalább a pb-talikon összefutunk még ;)
Üdv, Dave
Jani, Barátom!
Korábbi beszélgetéseinkből már tudtam, hogy egyszer el fog jönni ez az idő. Többször mondtad, hogy át fogod adni az oldal irányítását más(ok)nak. Örültem, amikor végül mégis itt voltál és mindent beleadtál a harmadik évad elején. De amikor "felvetted" Jucit és Levit szerkesztőnek, már tudtam, hogy közeleg a búcsú...
A búcsú természetesen csak az oldalra orientálódik. Kapcsolatunk, közösségünk, már régen túlnőtt a honlap által nyújtotta lehetőségeken.
Remélem, sőt tudom, hogy Juci és Levi sikeresen folytatni fogja, amit Te itt oly csodásan felépítettél. Én továbbra is maradok a "jobb kéz", segítek amikor, akinek és amiben kell :)
Későbbi terveidhez, életedhez, sok sikert!
Fogunk mi még együtt sörözni, jó társaságban, értékes emberekkel :)
Karesz
Szóhoz sem jutok
Sajnálom, hogy abbahagyod... amit eddig csináltál, az is fantasztikus volt.
Az új munkádhoz sok sikert! :D
Remélem, még találkozunk veled
Jani!!!
Ezt el nem felejtem...Amit véghezvittél az fantasztikus!Egy nagy közösséget faragtál belőlünk.Megmutattad,hogy mennyire szeretsz minket,hogy mennyire szereted az oldalt és a Prison Break-et!Egyszerűen nem tudok többet mondani...Az irásaid még gyönyörűbbé tették az oldalt.
További sok sikert az életedben...Azért néha még fellátogathatsz az oldaladra.Az oldaladra,amit te alkottál és te tettél ilyen naggyá...
Goodbye Patrón!!'Hiányozni fogsz...
Kedves Jani!!!
Szeretném én is megköszönni neked mindezt, amit közel két év alatt sikerült felépítened, megvalósítanod. Egy nagyszerű közösség jött létre, amihez te raktad le az alapokat. Igaz, mi még nem találkoztunk (sajnos a pb talik eddig kimaradtak), de remélem, egyszer pótoljuk ezekez az alkalmakat (a többiekkel is). Reménykedem benne, hogy legalább annyi örömöd lesz a további céljaid elérésben, mint volt ennek az oldalnak létrehozásában, ennek a álomnak a megvalósulásában. Köszönök neked mindent, sok sikert a továbbiakban, és persze várunk vissza, mert nélküled már nem lesz az, ami volt...
Üdv: Makabanan
Kedves Jani én is mint előttem szólók sajnálattal olvasom soraidat, de megértem őket nem kis energiát fektettél bele az oldalba! Nekem 2 éve ez volt a kezdőlapom és továbbra is látogatni fogom! Remélem mihamarabb találkozunk! BUÉK az összes szökésfannak!
Üdv.: pracli2234
Kedves Jani!
Köszönöm, hogy létrehoztad és eddig fejlesztetted ezt az oldalt, mindig szívesen látogattam ide, és ezentúl is fogok.
Sok sikert a továbbiakban!
Hát én nagyon sajnálom ezt a döntésedet, mert félek, hogy már nem lesz ugyanaz az oldal mint eddig. Affelől nincs kétségem, hogy Levi és Juci megtartja a színvonalat, csak hiányozni fognak a hosszú, érzelgős :-), de szívből jövő cikkeid, ami áthatotta az egész oldalt, amitől ez az oldal az volt, ami.
Remélem, még egyszer visszaveszed a legfontosabb helyre a szerkesztést, és megint ez lesz a fő célod!
Biztos vagyok benne, hogy a továbbiakban is ez lesz a legsikeresebb és legösszetartóbb szökés honlap, és sok sikert ehhez a szerkesztőknek!
Sziasztok! Jani, küldtem már neked egy mailt, de azért itt is leírom, hogy nagyon fogsz hiányozni nekünk, nekem (bizony az írásaidnak nincs párja), de sok sikert kívánok az új elfoglaltságodhoz, csináld azt is ilyen nagy lelkesedéssel, szeretettel és biztosan az is óriási siker lesz!! Azért reméljük még hallunk rólad sokat! Nézz majd be néha a fórumunkra is!
Sziasztok! :)
Köszönöm szépen hihetetlen és igazán szívhez szóló sorokat. Ennyi szépet még nem írtak nekem. :)
Meghatódtam, jó értelemben megrendültem. És ha legközelebb kizökkent az élet csak visszajövök ide és átolvasom amit írtatok. Hosszú, hosszú évekre tető lesz felettem minden szavatok ha az élet esője áztatna a nehéz napokon. Fény lesz, amikor hajtanom kell... Meg lehet köszönni? Nem ezt nem lehet, ez annál sokkal több ...
:)
Legyetek jók!
jani
Jók leszünk,ne félj...Juccy és Levi vigyáznak ránk,nagyon jó munkát végeznek...És te??Hogy áll az új projected,vagy mi ez???:DD
Kedves Jani!
Tekintve, hogy csak tegnap hajanalban érkeztem haza, csak most volt időm visszaolvasni. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem lepődtem meg a döntéseden, noha érezhető volt, hogy az utóbbi időben nem voltál valami aktív. Vagyis inkább azt mondanám, hogy nem volt látható nyoma a jelenlétednek.Bizonyára megvan a döntésed alapos oka, hiszen két évet az ember nem dob félre "játszásiból". Hiányozni fogsz, hiszen az oldal már nem csak egyszerűen a sorozatért rajongókat fogta össze,hanem -hála a témaválasztásaidnak- "beszélgetni" is tudtunk. És mint tudvalévő minden emberi kapcsolatban a legfontosabb a beszélgetés, de az emberek már nem beszélgetnek egymással, nem ülnek le csak azért, hogy beszéljenek és meghallgassák egymást. Színházba járnak, moziba, tévét néznek, rádiót hallgatnak, könyvet olvasnak, de alig beszélnek egymással. Te egy kicsit meg tudtad változtatni a világot, veled néha vissza tudtunk térni abba a korba, amikor a harcosok leültek a tűz köré, és történeteket meséltek.
Köszönöm.
Tiszta szívből kívánom, hogy ami motiválta a döntésedet az sikerüljön! Mindenki azt hiszi, hogy amíg élünk valamiféle tervet kell teljesíteni.. Senki sem kérdezi, hogy ez a terv az övé-e, vagy valaki más alkotta. Gyűjtjük a tapasztalatokat, az emlékeket, a dolgokat, mások ötleteit, és többet gyűjtünk, mint amennyit elbírunk. És közben megfeledkezünk az álmainkról.Pedig mindenkinek megvan a maga kincse ami csak rá vár.De csak az találja meg, aki a szívére hallgat.
Szerintem jól döntöttél, sok sikert kívánok!
(Ezt még vasárnap írtam, első döbbenetemben, el is küldtem emailben, bár lehet már nem is használod, úgyhogy betettem ide is, hátha elolvasod)
Mindent koszi Neked Jani. Az Isten aldjon meg es neha azert a forumon oszd meg velunk gondolataidat.
amikor elkezdődött a TV-ben a PB nagy rajongója lettem. Aztán hallottam hogy le lehet tölteni a netről több részt. Utánajártam és ezen az oldalon lyukadtam ki. Még nagyon kevesen voltunk. Aktív forumozó lettem, minden egyes kérdésemre választ kaptam ami érdekelt. Kedvesek voltak velem az oldalon. Jani volt és még most is a sztár, hogy ilyen oldalt létrehozott. Minden nap meglátogattam, jó volt olvasni a cikkeit. Sajnálom Jani hogy abbahagyod az oldal szerkesztését. De örülök, hogy találtál valami újat ami leköt és szívesen csinálod. Hisz az ember életében kellenek az Új kihivások. Sok szerencsét kivánok hozzá, és remélem hogy néha néha elejtesz azért 1-2 cikket!
Peti