Michael csak ment tovább az országúton, miközben emlékek villantak be neki. A fiatal önmaga, amikor megtudja, hogy apja nem lehet ott vele hátralévő életében. Aztán az a pillanat, amikor megtudta, hogy bátyja börtönbe került. Aztán a bátyja elmondta neki, hogy mi történt valójában. Egy hosszú, elnyújtott sikolyt hall, Veronicáét, aki azért halt meg, hogy kiderítse az igazat. Aztán a szökés utáni napok. Amikor megtudta, hogy a Cég nevű csoport tervelt ki mindent. Végül pedig Panama, ahol nem is a Sonába kellett volna mennie, de a Cég ismét megtalálta, és kipécézte magának. És végül az a mondat, ami Linc mond neki, egyik látogatása során: „Megölték Sarah-t Michael. Sajnálom.”
Még sokáig gondolkodott, felvillant előtte a mosolygó T-Bag, akit ő szabadított a társadalomra, a kis Tweener, az áruló, akit Mahone ölt meg. Haywire, aki követte őket és velük szökött, majd meghalt. A maffia főnök, John Abruzzi. A telefon megszólalása rángatta vissza őt a való világba.
- Igen?
- Hello, Michael. Csak azért hívlak, hogy tudd, nem muszáj ezt tenned.
- Linc? Linc, annyi szörnyű dolgot műveltek velünk, hogy muszáj ezt tennem.
- De mégis mi a terved? Megölsz egy embert, aztán téged is lelőnek? Vagy még előtte elkap a rendőrség? Ha nem tudnád Michael, téged Panamában is köröznek.
- Nem érdekel. Visszavágok a halálokért.
- Ha mégis meggondolnád magad…
- Nem fogom.
- Mondom, ha mégis meggondolnád magad, akkor Sofiával és LJ-vel visszatértünk Amerikába. Engem már felmentettek, és az ügyvédem azt mondta, hogy a te esélyeid is jók.
- Legyetek jók.
Aztán Michael kihajította az autó ablakán a mobiltelefont, és tovább hajtott.
Sucre lebukott. Lincoln felajánlotta neki, hogy nem kell belekeverednie. Hogy legyen inkább Maricruzzal, hogy együtt neveljék fel a kisbabájukat. De nem. Ő inkább segített azon, aki neki is segített, aki lehetővé tette neki, hogy szabad legyen. Segíteni akart Michael Scofield-nak.
És lám, hova került. A Sonába. Ideges emberek, könyörtelen gyilkosok, drogbárók, maffiavezérek közé. Ráadásul egy olyan ember irányítása alá, akit már a Fox River-ben sem nagyon szeretett.
Mert bizony, T-Bag miután szépen kijelentette, hogy mindenki egyenlő, és visszaadta az embereknek a pénzt, amit a családjuktól vettek el, szépen felbandukolt Lechero szobájába.
- Figyelem, emberek! Azt mondtam, FIGYELEM! Mivel Lechero meghalt, ezért új vezért kell választani. És mivel az ő emberei közül csak én maradtam élve. Ezért jogosan lehetek ÉN itt az úr.
- Tehát erre ment ki a játék. – lépett oda T-Bag-hez Bellick.
- Mire másra? Te is láttad a mi kis barna barátunkat?
- Úgy érted Sucrét?
- Igen. Vajon milyen szépséget követhetett el, hogy ebbe a csodás építménybe belépést nyert?
- Fogalmam sincs.
- Akkor tudd meg. Ugyanis mától itt mindenki engem szolgál. És ez az első parancsom! Szervezd be közénk, hátha vissza tudja hívni a fehér barátját, aki utat tör egy WC-n át, vagy átver egy egész katonai sereget.
- Nem hiszem, hogy.
- CSINÁLD!
Michael egy éjjel-nappali motelnél szállt meg, Yavize mellett, nem messze a kolumbiai határtól. Fogalma sem volt, hogy merre induljon. Ő, akinek a teste tele van tetoválva tervrajzokkal, talán életében először nem tehet semmit. Whistler elment Gretchen-nel. Nem voltak semmilyen koordináták. Az egész egy újabb, nagyobb átverés része. Mit akarhat a Cég, ha ennyi helyre be tudta tenni a lábát, akkor valamit biztosan tud. De mit?
Nem hitte, hogy elhagyták Panamát. Minden határt őriznek a szökött fegyencek ellen. Itt nincsenek benne minden híradóban, mint Amerikában voltak. De mégis azt érezte, hogy nincs még mindig biztonságban. Hiába volt egy isten háta mögötti helyen.
Az aktát lapozgatta, amit James Whistler házából hozott el. Az sem biztos, hogy, az akit kiszabadított, egyáltalán tényleg ezen a néven született-e. Nem talált benne semmit sem. Egy hely azonban újra és újra feltűnt. Lehet, hogy Whistler eredetileg halász volt aztán beszervezték. Mert egy elég sokat hajózott terület bukkant fel újra és újra. A Panamai-öblön belüli Rey-sziget.
4 héttel ezelőtt
- Köszönöm, hogy eljöttek erre az igen szomorú napra. Én ismertem Paul Kellermant. Nem tudtam, hogy titkos életet él, hogy annak a… Cég-nek dolgozik. Rendes embert ismertem meg a személyében, ezért is csodálkoztam, amikor azt hallottam, hogy börtönbe szállítása közben lelőtték.
Ez a csengő, kicsit mély női hang Carolyne Raynolds-é volt. Beszédet tartott szeretett Paul-ja fölött, de amit elmondott, kicsit sem volt igaz. Ezt mindenki tudhatja. Az ott ülő szövetségiek, Kellerman húga, mindenki. De a TV kamerái előtt csak nem mondhatta, hogy: Íme, az ember, aki több embert ölt meg életében, mint amennyit egy politikus hazudik.
Nem, ez egy csendes nap volt. Egy szomorú és csendes nap.
Ma
- Hé! Sucre! Te vagy az?
- Bellick. Nem úgy volt, hogy te is velük szöksz? Azt tudom, hogy sikerült, mert megkínoztak, hogy elmondjam, merre tart.
- És merre tart?
- Fogalmam sincs. Csak le akartak lépni. De miért sugdolózva beszélünk?
- Nem akarom, hogy meghalljon az új főnök. Tudod, a szökés után, Lechero-t, az addigi tejhatalmú urat lelőttek, aztán T-Bag egy kicsit rásegített.
- T-Bag az új főnök?
- Igen, és azt akarja, hogy vigyelek el neki.
Csendben indultak el az örömtől hangos folyosókon, hogy végül megérkezzenek az „irodába”.
- Hello, papi. Téged is felültetett a fehér gyerek, ugye?
- T-áska…
- Ne játsz a nevemmel!
- Bocs. De nem szeretem azokat, akik fél kézzel dolgoznak és mégis nyernek.
- Állítsd le magad. Különben te is mész az égbe, ahogy a doktornőcske. Van egy ajánlatom számodra.

Folyt. köv