Célegyenesbe érkezett a 4 hónapos várakozási maraton, és holnap ilyenkor már javában folynak a 4x17-ről szóló kibeszélők, értékelők.
Aktualizáltam a Felirat menüpontot is, hiszen a sorozat új fordítója nem más lesz, mint Lalee, akit a többség a Heroes feliratok kapcsán ismerhet.
De Lalee más említésre méltó projectekben is benne van, (vagy volt), pl. Knight Rider 2008, Crusoe, Wolverine and the X-Men, Harper's Island, illetve néhány mozifilm is: The Wrestler és Sex and the City.
A holnap reggel/délelőtt folyamán letiltásre kerülnek majd a kommentek, főleg azért, hogy az oldal motorja bírja majd a szokásos "új epizódos" terhelést.
Először is mindenkinek Boldog Karácsonyt Kívánunk!
Reméljük, sok ajándék volt a fa alatt :)
Másodszor pedig szólni szeretnénk, hogy tavasszal a maradék 6 rész fordítását biztos, hogy nem fogjuk vállalni, számtalan okból.
Lehet, hogy PBAddicték viszik akkor megint, de ha nem, valaki más biztosan átveszi majd, nem marad a sorozat fordítás nélkül. Így is már legalább 3 fordítás készült a részekhez.
Köszönjük az eddigi figyelmet, türelmet és a köszönő hozzászólásokat!
A felirat elkészültéig le vannak tiltva a hozzászólások. (Az eddigieket ettől függetlenül látni.)
Azért döntöttem így, mert felesleges. Az oldalt is lassítja és nagyon sok a "szemetelő" / off topik hsz is.
Moderátorok természetesen most is tudnak kommentelni.
A felirat szerda hajnalra várható.
Az indok:
Leteszem a lantot és felveszem a gitárt. Majd tiszta erőből a falhoz csapom. Talán. Még nem tudom. A hangsúly a letételen van. Múlt hét közepén kiderült, mennyi dolgom lesz ebben a hónapban és azóta a helyzet csak sűrűsödött. Nem tudok majd PB-t fordítani, mert nem lesz rá időm. Olyannyira nem, hogy valószínű, hogy csak aludni járok majd haza ebben a hónapban. Határidős munkák, vizsgák és minden más közbeszólt, amiket nem tudok eltolni vagy semmissé tenni, mert abba nemcsak én buknék bele (mondjuk, ha „csak” a saját bukásomról lenne szó azt sem szívesen reszkíroznám és bár nem én okoztam a határidős dolog csúszását, az én vállamon nyugszik a felelősség, amit vállalnom kell). Lényeg a lényeg, hogy most sokkal inkább diák, ember, csoporttárs, alkalmazott, barát vagyok, mint fordító. Nem tudnánk pontosan megmondani mikorra lennénk készen vele, ha csinálnánk (és itt nem 1-2 napos csúszásról beszélek, hanem hetekről), az meg se nektek, se nekünk nem lenne jó. Az 1 nap késésért kapott anyázásokból kiindulva durva vége lenne, amin még túl is tennénk magunkat, de biztos elmenne a kedvünk egy idő után.
Jöjjön a lényeg.
Megoldás:
Ezennel tehát lemondunk a sorozat fordításának jogáról és átadjuk azt chetory-nak és BlaiSectnek. Akik elsőre elvállalták. Nagyon szépen köszönjük nekik. Eddig is volt, hogy besegítettek Victornak, most pedig minket segítenek ki, de nagyon. Mákunk van, hogy a Fringe már elment szünetre. :)
Kedd éjjelre vagy szerda hajnalra tudják majd szállítani a feliratot, aminek a színvonalára az eddigi munkáikat nézve biztosan nem lesz panasz. Már így előre is türelemre intek minden kedves usert. A szünet előtti 3 rész magyar felirata biztos kezekben van, hogy tavasszal mi lesz azt majd meglátjuk. Még hálásabban viszonyuljatok hozzájuk, mint hozzánk, ha lehet. Ennyi lett volna a mondandóm. Sziasztok!
Örömmel jelentem, hogy a tegnap esti órákban, elértük a 800. regisztrált felhasználót a fórumon! (Amit azóta már túl is léptünk két fővel.)
Zakatol a fórum, s a negyedik évad kezdetével visszatért az élet az Epizódvélemények topikba is. A kíváncsi, hírekre éhes olvasók, találkozhatnak itt spoilerekkel, különböző okfejtésekkel is.
A Prison Breaken túl, létezik még egy, (az alaptagok körében méltón híres) társalgó topik is! (Ezt csak a fórumon regisztrált felhasználók láthatják.) Illetve helyet kapott még az Egyéb sorozatokkal foglalkozó rész is, ahol több kedvelt sorozat epizódjait is ki lehet beszélni :)
Szeretettel várunk minden új és régi fórumozót!
Nagyon sokan vagytok akik mindenféle linket postoltok a hszekben. Ezek között akadnak olyan dolgok amiket nem találtunk meg és ezért nem raktuk ki hírbe, akad olyan amit túl spoileresnek találtunk és ezért nincs kint (ezeket mind megtaláljátok a spoiler topicban). Tudom, hogy jó szándékkal linkeltek, de ez kicsit olyan, mintha hiába dolgoznánk... Remélem megértitek mit szeretnék kihozni a dologból. Az lenne a kérésem, hogy ha találtok valamit, ami még nincs kint hírben és szerintetek ott lenne a helye küldjétek el mailben nekem vagy Juccynak és ha úgy látjuk jónak kikerül. Kérlek titeket mellőzzétek a linkeket a hozzászólásokban. Továbbá az offokra is figyeljetek oda. Próbáljatok a témánál maradni, ha nem megy akkor pedig a fórumba postoljátok a mondanivalót. Juccy csinált egy Season 4 nevezetű topicot arra a célra, hogy itt vitassátok meg a 4. évaddal kapcsolatos dolgokat, találgatásokat stb. Kérek mindenkit, hogy ezentúl ne linkeljen a hszek alá. Remélem lejött a mondanivaló és remélem, hogy senkit sem bántottam meg :) ha mégis akkor bocsánat.
Update: Ezentúl megerősítő e-mailt küldünk regisztrálásnál, a megszaporodott spam botok miatt.
Szeretném hangsúlyozni mindenféle félreértés elkerülése végett, hogy ezek csak pillanatnyi eredmények, ezek még változhatnak – remélem fognak is – még bármi megeshet. Még mielőtt bármit is írnék a szavazás állásáról szeretném megköszönni nektek a munkát amit a videók, képek és történetek alkotásába öltetek, nem hiába :)
Van itt még egy Juccynk is aki mostanában egyszemélyes hadsereg ként tört előre az információk végtelen hálóján, hogy mindig naprakész legyen a szekció, töltögette a videókat, csinálta amit kell (much love).
Akik még nem kezdtek bele vagy elkezdték, de még nem fejezték be azoknak sincs okuk aggodalomra, ugyanis nem egyeztünk meg a verseny végéről... És ha már itt tartunk még most sem egyeztünk meg, de valoszinűleg a verseny a nyár elején (Június) ér véget, de erről még írunk biztosan.
Most pedig dobpergés és konfetti hullajtás közepette az eredmények kategóriánként a tovább után ;)
Az új design mellé úgy gondoltuk, hogy bővebb és pontosabb tartalom is szükségeltetik. Ezért elkezdtük feltölteni az Epizódok menüt. Ha minden jól megy nemsokára az összes epizód ismertetője elérhetővé válik. Addig viszont a hátralevő két rész (Hell or High Water, Art of The Deal) magyarra fordított ismertetője olvasható. :) Használjátok egészséggel...
Amint látjátok az oldal új külsőt kapott. Ezzel együtt jár, hogy ezer meg x és még száz probléma lehetséges. Ezeket folyamatosan javítom. Idővel remélem minden funkció visszakerül a normális használható formájába.
Az Internet explorer használok frissítsék az oldalt - F5 -.
Legyetek jók, szépek!
jani
A következő pár másodpercben újabb gyöngyszemet tekinthettek meg a FOX jóvoltából. De előbb... A mai lecke. A szavak és jelentésük. Remélem gondolkodtatok már azon, hogy mennyi mindent foglalhat magában akár egyetlen szó is. Egyetlen apró pici szó világokat építhet fel vagy éppen dönthet le. A szavak néha mindent jelentenek, máskor pedig semmit sem. És olyan is van hogy nem lehet egyszerű szavakkal leírni valamit. Rég volt ilyen jó első órám (Semantics - angol jelentéstan) fősulin (igen bementem reghéten - én kérek elnézést), mint a mai. És mikor hazajöttem várt az otthon édes illata. Mármint a házi pizza édes, fűszeres illata. Remélem értitek a célzást! ;) Mennyit is számít egy szó... ^^
Aztán belőttem a gépet és mi kandikált felém tágra nyílt szemekkel??? Egyszerű szavakkal hatni próbáló tökéletes kedvcsináló 18 másodperc a kedvenc sorozatom kedvenc szereplőitől és persze a már jól ismert narrátorhangtól és már itt is van feliratozva a tovább után. Már nem sokat kell várni... Kitartás! :);)
Tessék komolyan venni!!!
Levivel ma megbeszéltük a dolgot.
Szeretnénk megkérni mindenkit, hogy a hírek alatt a hozzászólásokban ne linkeljen be senki semmilyen oldalról semmilyen promót, képet, spoilert stb. mert teljesen szétoffolja az egészet és pl.: spoiler esetén sokan belefutnak olyasmibe, amibe nem szerettek volna. A promócuccokról való tájékoztatás is teljesen felesleges, mert előbb-utóbb úgyis kint lesz mindent az oldalon hír formájában.
Szóval nyugalom! Semmi nem kerüli el a figyelmünket /ráadásul a vidiket szerintem elég gyorsan feliratozzuk is/. Szóval mától minden OFF és odanemillő spoiler könyörtelenül törlésre kerül. A notórius visszaesőkre pedig komolyabb retorzió várhat. Ennyit igazán megtehettek egymásért, magatokért, értünk!
Persze akinek nem inge... De akinek az, az tényleg, na! ;)
SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY VÉGE!