A tovább után lefordÃtott interjúban Matt Olmstead és Robert Knepper nyilatkozik arról, milyen elÅ‘nnyel járt, hogy elÅ‘re tudták, a sorozat a 4. évaddal véget ér. (A Fox dupla résszel zárja a sorozatot május 15-én.)
A 2 extra részrÅ‘l valószÃnű volt, eddig is, hogy majd lemezen kapnak helyet és most megvan a megjelenés dátuma: Prison Break: the Final Break cÃmmel a hÃrek szerint július 21-én lát majd napvilágot és amazon-on 18.99$-ért már elÅ‘rendelhetÅ‘. (Kattra a DVD borÃtó képe megnÅ‘! ;))
A Zap2it után a TvGuide is megkaparintotta Robert Kneppert egy interjú erejéig, a TCA-n. Illetve Kathleen Quinlan is beszélt Matt Mitovichnak újonnan feltűnt karakterérÅ‘l. A hölgy természetesen mint az egyszeri lány, mondott is valamit, meg nem is, ködösÃtett is, meg nem is. Persze, hisz ez a dolga. :)
Extraként pedig, fanatikus rajongók által készÃtett forgatási képek is jöttek. Interjúk felirattal + képek, mi kell még? ^^ Hajrá!
UPDATE: Újabb forgatási képek kerültek tovább.
A Zap2it kapta el Mr. Kneppert néhány percre, aki elmondta mit gondol a Fox döntésérÅ‘l és hogyan tudta meg a hÃrt. Szóba kerül még az interjúban, hogy milyen befejezést szeretne T-bagnek, illetve hogy legközelebb Sylvester Stallone The Expendables cÃmű mozijában láthatjuk majd, remélhetÅ‘leg.
Sosem titkoltam, hogy nagy kedvencem Robert és ezzel szerintem nem vagyok egyedül. Aki Ãgy tud ábrázolni egy T-bag-féle karaktert, annak kijár az elismerés. A tovább mögött tehát Robert Knepper beszél a keserédes búcsúról, attól a sorozattól, ami megváltoztatta az életét és elindÃtotta a karrierjét. Fáradjatok tovább.^^
UPDATE: 2 megosztón, felirattal nézhetitek meg az interjút.
A Prison Break szereplÅ‘i, illetve egyik Ãrója, Matt Olmstead, a Paley Centerben tartott kérdezz-feleleken vettek részt. EbbÅ‘l láthattok pár percet videó formájában(kézi kamerás felvétel, szóval nem a legjobb, de legalább van), illetve képekben. Lehet gyűjteni a kedvencek skalpját... mármint képét. :)
Az egyik videórészletben Wentworth Miller beszél arról, hogy milyen befejezést képzelt el Å‘ a sorozatnak. Ezt tudtam egyedül feliratozni (a másik kettÅ‘höz odaÃrtam mirÅ‘l van szó.)
UPDATE: (10.31) Került tyúbra újabb Paley Centeres videó. Ezúttal Wade Williams viszi a prÃmet, Robert Knepper és Wentworth Miller aszisztálásával. Wade számol be többek között arról, hogyan érintette Bellick "legatyásodása" a 3. évadban. Feliratot reggel fabrikáltam hozzá. A felvételt elnézve, akár lótifuti is szÃvesen lennék PB forgatáson. Vicces közeg lehet. Azért egy SPOILER figyelmeztetést elejtek, mégiscsak 4. évadról van szó. Szintén rajongó által készÃtett felvétel, akinek a nevetésétÅ‘l megremeg a kamera picit, de élvezhetÅ‘ minÅ‘ség. Tessék figyelni az arcokat.
Fáradjatok tovább. ^^
A Gretchen Morgant alakÃtó, Jody Lyn O'Keefe-et kapta mikrofonvégre a TvGuide riportere. A szÃnésznÅ‘ pedig készséggel beszámolt arról, mit gondol a 4. évadról. Az interjú a 6. rész után készült, Ãgy most már nem tartalmaz hatalmas spoilereket, szerintem. A videóból többek között kiderül, mennyire hasonlÃt Jody a karakterére és az is, hogy szerinte milyen irányba tart Gretchen.
OFF: Újabb feliratozott sneak peakkel bÅ‘vült a promó videós hÃr.
Végre megszólaltattak több szÃnészt is hosszabb interjú keretén belül is az új évaddal kapcsolatban. Ideje volt, hiszen a szeptember 1-jén visszatérÅ‘ nyitó dupla (Scylla / Breaking & Entering) ideje vészesen közeleg. Jelenleg hiányérzetem annyi van, hogy az új karakterekkel nem nagyon foglalkoznak még a sajtó munkatársai. Persze ez biztosan változik majd.
Nah szóval: aki teljesen vakon és süketen szeretne beleugrani a 4. évadba vagy nem tudja ki a Nagy visszatérő az most csukja be a szemét...^^ Mert a tovább után csuda dolgok csücsülnek.
UPDATE:(08.28)Minden videó feliratot kapott!
Interjúk a szereplőkkel:
- Wentworth Miller- Sarah Wayne Callies interjú,
- Robert Knepper - Jody Lyn O'Keefe beszélgetés,
- Dominic Purcell nyilatkozat
- és egy vegyes szereplős (Bill Fichtner, Jody O'Keefe, Rob Knepper)zap2it interjú, amiben spoilereket próbálnak kihúzni belőlük, de nem megy, nem adják könnyen.
A következőknél vigyázzatok, mert bár interjúk... jeleneteket tartalmaznak az évadnyitóból!
- Egy Fox News ajánló is bekerült a sorba amiben a szereplők ajánlják az új évadot
- So Fox interjú Went-tel plusz évadnyitós jelenetek közben
UPDATE: (08.31) Jó ebédhez szóljon a PB... mindenkinek... Nézzétek el nekem a tömbösÃtést, de Ãgy legalább egy helyen találhattok meg minden interjút és interjúba bújtatott sneak peek-et. Jelen esetben a Sara-Went interjú 2. részét és a egy Robert Knepper interjút amiben jelenetek vannak. A sor végére pakolom be Å‘ket. Adios, Angelita! ;)
Gondolom mindenki érzi az uborkaszezont és annak hatásait PB szinten. Ez az az idÅ‘szak, amikor 3. évadról már nincs, 4. évadról meg még nincs értelme beszélni... És nem áradnak a cikkek, interjúk, videók sem... :S Szóval azt kapjuk, ami van. Jelen esetben egy Danay Garcia interjút. Úgysem volt még ilyen. Azt tudtuk a fiatal szÃnésznÅ‘rÅ‘l, hogy évekig balettozott, de azt nem hogy van egy fia... Aki a szeretne többet megtudni a sorozathoz, a harmadik évadban csatlakozott szÃnésznÅ‘rÅ‘l az olvassa el a ReLoad magazin által készÃtett (immárom lefordÃtott) interjút a tovább után.
Hááát nem kapkodta el a csatorna, de az a lényeg hogy most már végre valahára hivatalos a dolog. Persze nekünk, meg az Ãróknak eddig is egyértelmű volt, csak csatorna várt a bejelentéssel. Nick Santora MySpace blogjában Ãrta meg a hÃrt, amit lefordÃtottam és megtaláljátok a tovább után.
Prison Break-es szép jó reggelt mindenkinek!
Én kérek elnézést a tömbösÃtésért, de mostanság ilyenkor jut csak idÅ‘m tisztességes szerkelésre. A hÃr középpontjában Dominic Purcell és Wentworth Miller által még a 3. évad vége elÅ‘tt adott interjú áll - molnarkr-nek jár a köszi-, amit a tovább után találtok lefordÃtva (megj.: A beszkennelt magazint azért nem rakom be mert nem lehet elolvasni, plusz franciául van :S). Szokás szerint, vicces válaszok és érdekes információk tömbkelege.
Aztán az elÅ‘zÅ‘ hÃr alatt truemiller bemásolta, nekem pedig sherryl jelezte mail-ben, hogy az sg is Ãrt a sorozatról: itt. Mondjuk nem tudom honnan veszik a forgatás megkezdésének idÅ‘pontját /hó vége/, mert jelenleg eléggé szétszaladt a csapat, szóval szerintem az Amaury Nolasco által fordÃtott interjúban emlÃtett május valószÃnűbb...
Közben Robert Knepper Párizsban forgat /SzállÃtó 3/, William Fichtner pedig Toyota Pro/Celebrity race Long Beach-i NagydÃján fog részt venni április 19-én /a verseny az egyik leghosszabb és legsikeresebb verseny hÃrességek között./
Emellett a Went rajongóknak ajánlom a következő mozzanatokat, mellyel nyomon követhetik hol, hogyan örültek neki a rajongók.
- Went Párizsban, ahol többek között egy rajongó bilincsben fotózkodott vele: itt képekben, itt meg emitt videón.
- Svédországban pedig dÃjat adott át, amit szintén megnézhettek : képekben és videón
Nah egyelőre ennyi! Ne feledjétek az interjút a tovább után. ^^
Lelki szemeimmel látom, ahogy a férfinép már a cÃm láttán kiakad, hogy megint Went. Nade kérem, ha Wentworth Miller nem is kelti fel a pasi-radar figyelmét, a gondolatai Michael Scofield-rÅ‘l csak-csak. ^^ Legalábbis remélem. A csajokat azért nem emlÃtem, mert Å‘ket már a cÃm 1. szava meggyÅ‘zte.
2 videó interjú következik a tovább után - a gyűjtésért Mausy-nak és molnarkr-nek jár nagy-nagy köszönöm, mellesleg még 1 Dom-Went cikkfordÃtással + scan-nel lógok, tudom, de ma már nem fér bele ;). Szóval a vidiket én magam feliratoztam, és még az esti buli elÅ‘tt szervÃrozom Å‘ket nektek mindjárt...
Nah most már kint van mind a kettő. Mindenki mondja utánam: Went... Worth... Together: WentWorth ^^