Nem tudom, az adta e az ötletet amit az ajándékozásotokról írtál. De ha nem haragszol, akkor én arra reagálnék. Mert bizony az is egyfajta büszkeség, hogy te nem fogadod el az ajándékokat.
Nézted már a másik oldalról a dolgokat? Azt hogy ŐK szeretnének adni neked, de te megtiltod. Pedig tudod, hogy "adni jobb, mint kapni" és mégis megtiltod nekik ezt a jól eső érzést. Az ajándékozás örömét.
A nagyim 87 éves. Minden karácsony elött ő is elregéli, hogy neki már nem kell semmi és senki ne vegyen neki ajándékot. Tavaly összefogott a család és közösen vettünk neki egy pihepuha kényelmes tv néző fotelt. Szegény sírt, meg volt hatva. Mert gondoltunk rá és készültünk közösen, hogy az örömét keressük. Tudod mégsem ő volt a legboldogabb. Hanem mi!! Az, hogy adhattunk neki valamit. Bármit! Néha gondolj arra, hogy mit érezhetnek a rokonaid, hogy nem adhatnak neked ajándékot. Talán néha érdemes lenne egy kicsit feladni ebből a büszkeségből. Csak azért, hogy nekik örömet okozhass.

Szerintem a büszkeség egyéntől függ.Vannak akik hamarabb feladják és vannak akiket soha nem lehet megtörni.Olyanok, akik a céljaik elérése érdekében - mert hisznek benne és magukban- sok mindent kibírnak.Az én számomra mindíg is volt valami tiszteletre méltó az olyan férfiban aki harcol, dolgozik és küszködik.Meglátszik rajta mindíg.Nem tudom min...a szemén, a kézszorításán.Lehet nincs is sikere.Ezért gondolkodnak véleményem szerint az emberek rosszul, ebben a mai elanyagiasodott világban, mert nem is az a fontos.Amíg az ember gyerek nagyratörő álmai, tervei vannak.De, ha a sors bukattókat állít eléjük sokan feladják mert úgy érzik nem tudnak vele elég pénzt keresni.Nem mondom, hogy rosszul cselekednek.De ha eléggé szereti valaki a hivatását, a művészetét, eléggé büszke ahhoz, hogy ne tudja otthagyni, ha küszködik, koplal....később ott lesz ez az erő az arcán, a járásában minden szavában.De itt mindennképpen arra kitartásra és büszkeségre gondolok ami nem arról szól, hogy másokon átgázolva érjük el a célunkat.Mindenki maga dönti el, hogy hol a határ.Mindenesetre addig nincs gond, amíg a tükörképünk nem köp le, amíg emelt fővel járhatunk az utcán.
Ami az utolsó kérdést illeti, hogy amiért engednünk kell, azzal nem érdemes foglalkozni....Anyám mindíg azt mondja, hogy egy egészséges kapcsolatban fel kell adnunk a személyiségünk, a büszkeségünk egy részét.Nekem ugyan mostanában nincs feleslegem, de nem azért mert gizda, vagy túl büszke lennék, hanem mert most nincs olyan akiért megtenném.Viszont az tény, hogy egy barátságban, egy partnerkapcsolatban időnként feladsz magadból.De, ezt szívesen tesszük és nem hiszem, hogy ilyen esetekben bárkinek is csorba esne a büszkeségén.

Nagyon jó megint a téma, gratulálok!!! :) S mennyi mély kérdés! Mindre nem is tudok kitérni. Szóval én úgy gondolom, hogy kétféle büszkeség van. Az egyik önzésen alapul és a beképzeltséghez közelít, a másik pedig az egészséges önbizalomhoz és a tartáshoz, bizonyos elvekhez való ragaszkodáshoz és ez mindenképpen pozitív és fontos. Hozok rá példát is.
Mindig is utáltam az első csoportba tartozó büszke embereket. Akik csak azért, mert elértek "valamit" az életben, amiről úgy gondolják, hogy fontos: van jó pénzt fizető munkájuk, diplomájuk, házuk, kocsijuk, előnyös külsejük, akkor azt gondolják, hogy már magas lóról nézhetik a világot és lekezelően bánhatnak másokkal. Az ilyen emberek társasága sem jó, mert folyton csak magával és a megszerzett anyagi javaival van elfoglalva. Persze örüljön neki, hogy van, de nem kell ezt másokkal is éreztetni. Ha mondjuk arra használná, hogy másokon segítsen, akkor ez máris átmenne jó fajta büszkeségbe. Van néhány ismerősöm, aki fiatalon kezdett sok pénzt keresni és hirtelen annyira megváltozott rossz irányba, olyan büszke és gőgös, beképzelt lett, hogy nagy ívben elkerülöm inkább.
A másik fajta, aki úgy büszke jó értelemben, hogy mások kívülről észre sem veszik. Csak azt látod rajta, hogy valahogy kiegyensúlyozott, derűs, kedves és boldog. Mindez persze azért van, mert rend van a lelkében, egészséges önbizalommal rendelkezik és büszke mindarra, amit meg tud valósítani az életben és ez mások felé pozitívan csapódik le, hiszen ad magából másoknak. Az ilyen ember ugyanakkor alázatos is tud lenni és nem okoz neki gondot, ha engedni kell mások felé vagy elnézést kérni. Nem tartja megalázónak, hiszen tudja, hogy mindenki hibázhat, senki sem tökéletes (szemben a negatív büszkeséggel, aki azt gondolja, hogy ő találta ki a világot és minden tökéletes, amit csinál). Én szeretnék ez utóbbihoz tartozni és büszke vagyok az elveimre, amik szerint élek, de természetesen eszemben sincs lenézni azt, aki nem így él, joga van hozzá és tolerálni kell. Az biztos, hogy bizonyos elvekből sosem engednék, itt természetesen erkölcsi dolgokra gondolok, amik meghatározzák a döntéseimet és amiben sosem alkudnék meg. De bocsánatot kérni másoktól sokszor kell nekem is persze. :)

Szerintem nem lehet ennyire leegyszerűsíteni, hogy van a büszke ember, meg van a nem büszke. Mindenkiben van ilyen tulajdonság, csak a mértéke változó. Meg az, hogy miben érvényesül. Nekem van olyan dolog az életemben, amiben a végletekig kitartok. Lehet, hogy más ember ilyen irányú dologban pölö sokkal lazább. Persze simán van olyan amiben én vagyok laza és nekem nem elvi dolog, ami meg másnak alapból az.
Talán az lehet a kulcsa a dolognak, hogy mennyire tudunk azonosulni a másik ember büszkeségével. Ez alapján lehet szimpatikus valaki vagy nem.
Nekem ti szimpatikusak vagytok! :)

Köszönjük! :) Szerintem aki a PB-t szereti, rossz ember nem lehet, csakis szimpatikus!!! :)))
Komolyra véve a szót: egyetértek, mindenkiben van büszkeség és hol jól érvényesül, hol rosszabban. Amúgy rájöttem, hogy Janinak írónak kellett volna mennie, olyanokat tud fogalmazni, hogy 5x el kell olvassam, hogy igazán felfogjam, nem semmi! :))

"Néhány évvel ezelőtt azt mondtam, aki vesz nekem Karácsonyi ajándékot, azzal nem állok szóba. Persze ez is hülyeség részemről, mert érzelmi zsarolás, amivel nagyon nem értek egyet."

vi.rag ezt írtam, szal én is tudom, hogy hülyeség. Nem is ragaszkodom hozzá. Hatást szerettem volna gyakorolni, de nagyon rosszul tettem. Néha úgy érzed nincs más lehetőséged. Ez akkor volt.

Persze ma már teljesen más ember vagyok. Sokkal kisebb az egóm, mint ilyen megoldások keresése.

Kriszta szerintem egy író szakma sokkal-sokkal komplikáltabb... Régebben verseltem, de ellopták a gépem, szal az abbamaradt. Azóta egy komoly verset írtam. És persze voltak romantikus smseim. :-D

Van egy könyv tervem, de az más jellegű. Tutira meg fog jelenni -remélem-, és tutira tudni fogtok majd róla, mert kapcsolódik a PBhez. :-)

Bizony hajrá Jani, nagyon kíváncsiak várjuk!!!!! Ha kell valami tanács, szólj, könyvkiadóban dolgozom. :) Bár kiadni nem tudjuk, mert számítástechnikai könyveket adunk csak ki, csak tanácsokat tudok adni esetleg. :)